A hobbit: Váratlan utazás (2012) - színes,
amerikai-új-zélandi fantasy, 169 perc

Rendező: Peter Jackson
Író: J.R.R. Tolkien
Forgatókönyvíró: Fran Walsh, Philippa Boyens, Guillermo Del Toro, Peter Jackson
Producer: Carolynne Cunningham, Peter Jackson, Fran Walsh
Operatőr: Andrew Lesnie
Zene: Howard Shore

Mindenek előtt szeretnék mindenkinek kellemes, békés és örömökben gazdag ünnepeket kívánni.  Szerencsére pont a karácsonyi szezonra érkezett az általam leginkább várt idei darab, így egyfajta ajándéknak fogtam fel a Hobbitot.  A HFR technológiát és a 3D-t mellőztem, mert nem ezen a filmen akartam kisérletezni. Neki készültem testileg és lelkileg egyaránt, majd a világvége után egy nappal megtekintettem a moziban és nyugodt szívvel mondhatom, hogy egyáltalán nem csalódtam, sőt várakozásaimon felül teljesített.

Mára már bizonyossá vált, hogy a Hobbit/Babó című könyv megfilmesítését 3 adagban kapjuk, közülük a legelső a nem rég megjelenő Váratlan utazás. Én, a túlnyomó többséggel ellentétben örülök ennek, mivel valószínűleg ezek után nem lesz Gyűrűk Urával kapcsolatos film, így viszont nem árt, ha még két filmet a piacra dobnak ezen kívül, főleg ha annyira jók, mint mai kritikám tárgya.

A történet egy villámgyors történet órával nyit, melyben megtudjuk, hogy a törpék azért hontalanok, mert a királyságukat, Erabont egy óriási sárkány elfoglalta, ezért a nép most kénytelen nomád életmódot folytatni. Szürke Gandalf (Ian McKellen) összeszervez egy harcos brigádot, melynek az élén Tölgypajzsos Thorin (Richard Armitage) áll. Már csak egy betörő hiányzik a csapatból és Gandalf Zsákos Bilbóra (Martin Freeman) gondol, ezért a gyűlést szervez az ifjú hobbit házában. Mindez 60 évvel az első Gyűrűk Ura története előtt játszódik. Várom a tippeket kommentben, hogy hány éves lehet Gandalf, ha már ebben a filmben is hasig érő, ősz szakálla van.

Mikor elkezdődött a film meglepetten konstatáltam, hogy ez bizony minden egyes hangulatelemében eltér a trilógiától. Megjelent például a humor, ami még az elején szokatlan volt, aztán megszoktam. Közel sem számítottam semmi hasonlóra, ezért elképesztően fura volt látnom, hogy az első negyedóra, az konkrétan a Hófehérke és a hét törpét dolgozza fel. Ugyanúgy vacsoráznak, énekelgetnek, táncolnak, majd mosogatnak, mint ahogy ott tették és csak az egyetlen magas karakter ül nyugton, Gandalf alias Hófehérke. (Egyébként mivel Gandalfot leszámítva csak kistermetű lények vannak a csapatban, ezért az agyam valamiért végig úgy fogta fel az egészet, hogy mindenki normál magasságú, egyedül Gandalf volt félóriás.)Ennél a résznél közel 2 méteres szemekkel pislogtam a mozivászonra és egy pillanatra azt hittem, hogy a Star Wars után Középfölde világa is a Disney kezére került. Ezzel közel sem azt mondom, hogy rossz volt, csak azt, hogy nem azt kapja egy Gyűrűk Ura rajongó, amire számít.

Szerintem nincs élő ember, aki megjegyezte volna a törpék nevét (én személy szerint a számukra sem emlékszem), leszámítva egyet-kettőt, akiknek neve felcsendült a trilógiában is, például Balin (az első részben az ő sírját találják meg Móriában) és Gloin (Gimli apja). A többi az megmarad Tibinek, Józsinak, Zolinak, Tudornak vagy épp Morgónak. Ezen a jelenségen az sem segített, hogy nincsenek elkülönítve egymástól a karakterek, tökéletes klónjaik egymásnak. A kevesebb néha több ugyebár, de ki merne szembe szállni 4 fővel egy sárkánnyal?!

Thorin az egyetlen kivétel, ő azért erősen eltér a folyamatosan dumáló és ide-oda mozgó törpmasszából. Kapott egy személyes bosszúszálat, amit eleinte erőltettek, viszont amikor elő kellett volna jönnie, akkor meglehetősen hanyagolták. Az ő nemezise a nagyapját legyilkoló óriás albínó ork (jól olvastátok), akivel már az apja is megküzdött, de megölni nem sikerült. Ez a karakter lett a Váratlan Utazás fő gonosza, aki a legkevésbé sem ikonikus, sőt meglehetősen gyengécske. Persze láthatjuk őt vezérszerepben, de azon túl, hogy „Kapjátok el!”, „Hozzátok elém!”, „Megölni!”, nem sok mondanivalója van. Természetesen nem küzdhettek meg a sárkánnyal, mert háromfelé bontották és ezzel elérkeztünk a Hobbit legnagyobb problémájához. Mint ahogy a Hollywood Hírügynökség is mondta, nem igazán izgulunk a karakterekért, mert egyrészt a csapat 90%-a kidolgozatlan a maradék 10%-ot pedig látjuk a Gyűrű Szövetségében teljesen egy darabban. Illetve mivel a filmvége is maximum a könyv egyharmada, ezért ha meg is hal valaki, az biztos nem olyan fontos az egész történetet tekintve. De az, hogy a karaktereink életéért nem izgulunk, az nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne izgulnánk, mert hőseink számos kalandba keverednek. Sokan mondták rá, hogy unalmas, mert sok az átvezető, amelyekről visít, hogy csak azért vannak benne, hogy kihúzzák a játékidőt. Nem is mondom azt, hogy ez nem igaz, viszont a háromfelé bontásnak köszönhetően, nem lehetett másképp megoldani sajnos.  Az élmény csak akkor lesz teljes, ha már mindhárom filmet megtekintette a néző, mivel egy történetet dolgoznak fel. Kicsit olyan érzésem van, mintha egy vacsorát kéne értékelnem már az előételnél.

Mindazonáltal, hogy egy remek filmről beszélünk, részemről nem érte el az első három mű minőségét. Bár az elején azt írtam, hogy a várakozásaimat is fölül múlta, de én alapvetően úgy ültem be a moziba, hogy egyszerűen elképzelhetetlen számomra, hogy olyat tudjon nyújtani a film, amely ugyanazt az érzést tudná belőlem kiváltani, mint a Gyűrűk Ura trilógia. Ez a gondolat nem befolyásolta a hozzáállásomat, megadtam a filmnek a lehetőséget, hogy felülmúlja a kedvenc filmsorozatom, de valahogy akárhogyan kapálózott, nem érte el a mércét.

A trilógia sokkal változatosabb szereplőket sorakoztatott fel, amelyeket több szálon kezelt. Több zene volt bennük, melyek egy része (pl.: The Shire) itt is megszólalt, ami jó volt, mert múltidéző volt, viszont Howard Shore igazán komponálhatott volna 1-nél több új számot. Bár szó se róla, az az egy darab (Misty Mountains) baromi jó lett, de erre még visszatérek. Valahogy jobban állt Középfölde világának a komolyság, mint a néha erőltetett humor. Ez persze csak az én személyes meglátásom, lehet hogy más néző másképp vélekedik.

No de éppen ideje, hogy lezárjam a negatívumokat és áttérjek a sokkal több pozitívumra. Kezdjük, mondjuk színészeinkkel, akik közül Martin Freeman-t emelném ki leginkább. A film megnézése előtt, azt hittem, hogy nehéz lesz attól elvonatkoztatnom, hogy Martin Freeman szerepel két kedvenc vígjátékomban is. Ezek a filmek a Galaxis útikalauz stopposoknak, valamint az Ali G in da House, melyben a nagy dumás Ricky C-t alakította. Hál’istennek félelmeim nem valósultak meg, ugyanis annyival hitelesebben alakít hobbitot, hogy mellette Elijah Wood elmehet kapálni. A már szerepeltetett színészek nagy része, gondolok itt most Christopher Lee-re (Saruman), Hugo Weaving-re (Elrond), Ian Holm-ra (idős Bilbó), Cate Blanchett-re (Galadriel) és Elijah Wood (Frodó), hozzák a korábban megismert nagyszerű alakításokat, bár ezek a karakter együttesen is csak maximum 2 percig vannak a mozivásznon. Ian McKellen továbbra is jó Gandalf, bár itt az idős mágus karaktere valahogy feleannyira sem komoly, mint az elődökben. Apropó mágus, a filmben feltűnik még egy varázserővel bíró egyén, névszerint Radagast, aki rendelkezik a filmtörténelem vitán felül legmenőbb szállítási eszközével: egy nyulak húzta szánnal! Nagyjából őt is 5 percig csodálhatjuk, de azaz 5 perc egyszerre komikus és véresen komoly. Tulajdonképpen számomra ő volt a legmeggyőzőbb „új” karakter, bár igazából teljes mértékben kimaradhatott volna, mondjuk az egyik kalandjelenetnél ő miatta menekül meg a csipetcsapat. Egyébként ez volt az egyetlen bajom a kalandokat tekintve, hogy mindegyik csak úgy megtörténik, nincs miértje vagy komolyabb jelentősége a későbbiekben, van és kész.

És most jöjjön az a rész, amiért az olvasók zöme idekattintott, a látványvilág elemzése. Ha nagyon tömören akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy hibátlan, és aki nem hiszi, az járjon utána. De ha már ilyen hosszan boncolgattam a film gyengeségeit vagy hiányosságait, akkor bőven megérdemel egy-két sort a legnagyobb erőssége is. Lássuk be, aki azt mondja, hogy ezt az alkotást a történet vitte el a hátán, az hazudik és bűnhődjön megkövezéssel.  Egyértelműen a látványosság az, ami dominál, méghozzá olyan szinten, hogy a film majdhogynem minden hiányosságát megbocsátaná az emberfia. Bár a trilógia sem volt piskóta esztétika terén, de a Hobbit egyszerűen überelhetetlen. Nekem fáj a legjobban kimondani, hogy a Megye, valamint Völgyzugoly jobban fest, mint valaha. Ezeken kívül még egy-két helység visszaköszön az elődökből, elég csak a romos területre gondolni, ahol az első részben Aragorn elzavarja a nazgulokat. Ez a kicsit szemfülesebb nézőknek (netán rajongóknak) rögtön feltűnik és hihetetlenül jó érzést kelt bennük. Mindenegyes tájkép magával ragadó és szemet gyönyörködtető, valamint kiváltja azt az érzést a nézőből, hogy bárcsak Völgyzugolyban élhetne még akkor is, ha ezzel le kéne mondani a Facebookról.

A legerősebb látványelem azonban a CGI lények voltak. Tökéletesen elhiteti velünk a film, hogy azok a szörnyek teljesen élő-mozgó teremtmények. Egy kerek pillanatig sem voltak kétségeim. A trollok, a sasok, sőt az újonnan debütáló, már-már a helyszínek közé is sorolható kőóriások is pompásan mutattak a mozivásznon. És ha már sasok, a Hobbit ismét elkövette azt a bakit, amivel folyamatosan támadják a Gyűrűk Urát, jogosan tenném hozzá. Ha Gandalf egy lepke segítségével pillanatok alatt oda tudja rendelni a sasok hadát, akkor adja magát a kérdés, hogy miért nem azzal utaznak az egész filmben, ezzel kikerülvén ellenségek százait. Elvileg a könyvek erre is kitérnek, de én egyiket sem olvastam még és jelenleg ezt a baklövést tartom életem legnagyobb szégyenfoltjának. Éppen ezért arról sem tudom beszélni, hogy a történet mennyire hűen követi a könyvben leírtakat, na de térjünk vissza az eredeti témához. Gollam is beugrik egy negyedórára, mint a CGI lények koronázatlan királya, mivel Bilbónak valahogy hozzá kell jutnia ahhoz a bizonyos gyűrűhöz. Itt tenném hozzá, hogy ennél a résznél teljesen kifordult a film önmagából és átcsapott vígjátékba, de ennél többet nem árulok el, legyen meglepetés.

A csatajelenetek is tökéletesen megkoreografáltak, egy panaszom sem lehet rá, bár ezek is erősen eltérőek a trilógia csatáiról. Míg ott javarészt háborúk formájában csaptak össze a felek, itt inkább egyfajta „ütöm-vágom és közben menekülök”-re vették a figurát. Egy kicsit olyan hatást keltett bennem, mint amikor Indiana Jones megszerzi a kincset, beindulnak a csapdák, és menekülni kell. Erre az érzés kicsit rásegített a klasszikus „gurul a nagy szikla és kilapítja az ellenfelet”, illetve az egyik mozgó platformról a másikra való ugrálás momentum, de ez inkább csak utólag tűnt fel. Az összecsapások alatt végig a Misty Mountains ment, amely tulajdonképpen jól illetek a bunyó alá, viszont amikor először felcsendült (ének formájában), akkor meglepődtem, hogy a túlbuzgó szinkronizálók még azt is lefordították és a végeredmény inkább korrekt lett, mint kiemelkedő. Én személy szerint inkább meghagytam volna az eredeti nyelven, úgy az igazi. Szóval a félreértés elkerülése végett tisztázni szeretném, hogy ezek az akciójelenetek közel sem rosszak, sőt meglehetősen hangulatosak és profin kivitelezettek, mindössze olyannyira telis tele vannak tipikus harci klisékkel, hogy nem lepődtem volna meg egy hatalmas klasszikusnak számító, hordón való futástól sem. Emiatt, valamint a számos humorforrás miatt, egy kicsikét gyerekbarátra sikeredett a mozi, ami egészen addig nem probléma, amíg az idősebb korosztály is örömét leli benne, ez a jelenség viszont maradéktalanul teljesült. Jó, ha egy film univerzális, amíg minden korosztály figyelmét képes megtartani az elejétől a végéig, és bár a Hobbit pengeélen táncolt egy-két jelenet miatt (Disney-vacsora), épp hogy csak nem esett át a ló túloldalára.

Tökéletes szórakoztatást tud nyújtani a Hobbit: Váratlan Utazás, ehhez kétség sem férhet. Úgy gondolom, hogy kortól-nemtől függetlenül mindenki megtalálhatja benne azt, amire szüksége van, ezért tulajdonképpen mindenkinek ajánlom. Egyedül a Gyűrűk Ura rajongók csalódhatnak a filmben, amennyiben az elődökhöz hasonló folytatásra számítanak. Sajnálom, hogy nem tudok beszélni a HFR technológiáról, valamint a 3D-ről, de Streky élménybeszámolója alapján arra sem lehet panasz. Úgy hogy kicsik-nagyok, irány a mozi, ne sajnáljuk rá azt az 1500 Ft-ot, mert vétek lenne kihagyni az év egyik legjobb filmjét.

Szerző: Xenomorph

Értékelnek a szerkesztők:

Xenomorph: 8,5

Streky: 8,5

Santiago: 9

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.