Watchmen (2009) - színes, angol-amerikai-
kanadai akciófilm, 163 perc

Rendező: Zack Snyder
Forgatókönyvíró: David Hayter, Alex Tse
Producer: Lawrence Gordon, Lloyd Levin, Deborah Snyder
Operatőr: Larry Fong
Vágó: William Hoy
Zeneszerző: Tyler Bates

Imádjuk a szuperhősöket. Az is, aki tagadja. Imádjuk őket, hiszen ők olyat tehetnek, amit mi nem, olyan külsőben, amiről álmodunk, olyan helyzetekben, melyeket el sem tudunk képzelni. Imádjuk Superman-t, mert sebezhetetlen, rajongunk Batman sötét titokzatosságáért, menő cuccaiért, elnémulunk Flash sebességétől, s irigyekké válunk. Nem is csoda, hisz ki ne irigykedne a világ legvagányabb, legismertebb embereire/lényeire? Most azonban nem róluk írok, bár amiről beszélni fogok, szintén Detective Comics gyermek. A Watchmen olyan szuperhősöket sorakoztat fel, melyeket eddig vásznon nem igen láthattunk, de a keményvonalasabb képregényrajongók már biztosan ismerik Dr. Manhattan-t, vagy Night Owl-t. Általában a képregény, vagy könyv mindig jobb, mint az adaptációja. Ha ennél a filmnél is jobb a képregény, akkor sürgősen meg kell szereznem!

3 évvel ezelőtt, mikor kijött a Watchmen, nem volt alkalmam moziban megtekinteni, így hát rossz minőségben ültem először a filmnek. Bevallom őszintén, így 3-4 év távlatában emlékeim kopottas mezején járva, újra felgyúlt bennem az érdeklődés. Xenomorph szerkesztőtársam noszogatására újra leültem megnézni, hogy megírjam nektek ide a PhilmExpo-ra. A Watchmen a DC olyan karaktereit vonultatja fel, melyek kevésbé ismertek, csupán regények képes hasábjain díszelegtek azelőtt. 4 évvel ezelőtt, 2009-ben azonban napjaink egyik legjobb látványvilágával dolgozó rendezője - Zack Snyder - fogta az egész sztorit, kamera elé állította, megkoreografálta, és csodát alkotott. Ez az alkotás olyan gyöngyszem a képregény adaptációk között, mint mondjuk a Mielőtt felkel a Nap a romantikus drámák között. Újat hozott, mind látványban, mind történetben, mind karakterábrázolásban. Ez az adaptációk fekete báránya, vagy inkább fehér hollója. Olyan rengeteg témát és dolgot érint, mint a filozófia, látványvilág, erkölcs, kritika, történelmi karcolat, és még sorolhatnám. Tehát egy rendkívül sokrétű filmről beszélünk, így talán összetevőiként vizsgálnám, s kritizálnám. 

A történet a hidegháború korszakában játszódik, ahol is az USA és a Szovjetunió közti rivalizálás egyre hatalmasabbra nő, a két fél közti feszültség pedig már tapintható a levegőben. Senkinek sem szeretnék történelem órát tartani, a lényeg, hogy a dolgok hamarosan az atombomba bevetéséig fajulhatnak, legalábbis Dr. Manhattan erre is utal. Dr. Manhattan, egykoron Jon Osterman (Billy Crudup) fizikusként dolgozott, de egy munkahelyi baleset következtében különös mutáció lépett fel nála. Teste valamilyen antimateriális dologból tevődik össze, látja saját jövőjét s múltját, minden tárgyat képes formálni, teleportál, s méretet vált. Kéken izzó teste tekintélyt parancsol, de az igazak útját követve az embereket szolgálja tudásával. Ő még tanúja volt a mára már letűnt igazságosztó bandának, az Álarcos hősöknek, sőt velük is harcolt. Ezt a csapatot, melyet a társadalom egykoron messiásoknak hívott, mára betiltották. Tagjai száműzetésbe, vagy a civil életbe menekültek, átlagos alteregókat öltve magukra. Azonban van egy hős, aki nem fogadja el a helyzetet, s magányos harcosként egyedül száll szembe a bűnözéssel. Arcán zsákot viselő, kalapos úriember, aki a Rorschach (Jackie Earle Haley) névre hallgat. Korábbi társaival nem igazán tartja a kapcsolatot, azonban mikor egy volt társukat, a Komédiást (Jeffrey Dean Morgan) meggyilkolják saját lakásában, kénytelen nyomozni, s figyelmezteti egykori barátait. Bajtársai egy része nagy nehezen újra hadba áll, közben folyton s folyton újabb szálak csatlakoznak a filmbe, tehát 5-6000 karakteren keresztül mesélhetném a történetet, mely rengeteg rétegen keresztül rohan. Tehát egy bonyolult, a film által viszont könnyen értelmezhető sztoriról beszélünk. Nekem hihetetlenül tetszett, a végletekig eredeti, kerüli a közhelyeket, s ráadásul ezt olyan korhű, mégis poszt apokaliptikus környezetbe, látványvilágba ülteti, mely lélegzetelállító. Rendkívül jó sminkek, még jobb jelmezek, melyek olyannyira hűek a képregények világához, hogy az hihetetlen. Emellett a CGI effektek is rendkívül jól megállják a helyüket, legyen szó akár Dr. Manhattan-ről, vagy egy globális méretű elektromos kisülésről. 

A karakterektől külön nem beszélnék, hisz órákba telne mire kifejteném mindegyik filozófiai mélységét. Nagy vonalakban annyi, hogy mindegyik arculat hordoz magában valami specifikus vonást, legyen az tudás, racionalitás, vagy szimplán hihetetlen menőség. Az egyik főszereplő, Manhattan például olyan gondolati mélységeket hordoz, s mond ki, hogy azt egy Buddha könyvben is erősen kell keresnünk. Olyan szinten megírt monológokról beszélünk, melyek könnyűszerrel lenyomják a Sötét lovag dialógusait, talán Joker beszédei veheti fel a versenyt ezekkel. Az ő karaktere a legfinomabban kiegyensúlyozott jellem az adaptációk történelmében. Ereje szinte végtelen, mégsem él vele soha vissza, nem ver agyon senkit, amolyan Yoda módján filozofál, s szavakkal veszi rá a halandókat a helyes cselekedetekre. A másik karakter például a Clark Kent imitáció, Night Owl, aki tipikusan az SZTK keretes szemüveg mögé bújt civilek életét éli, igazából mintha tényleg Superman szürke énjét látnánk. De a legmenőbb, s színészi alakítást tekintve is legkiválóbb karakter nem más, mint Rorschach. "Látom nem értitek. Nem én vagyok összezárva veletek, hanem ti vagytok összezárva velem!" Az ő karaktere szinonima a menőre, a vagányra. Hihetetlenül király. Olyan szövegeket ad el, mint Manhattan, csak az utca nyelvén, a közemberek felfogásának címezve, s el is jut odáig, fekete galambok szárnyán. Nem púderez, nem csicsáz, igazat mond. A legnagyobb valóságok a legkisebb mondatokban rejlenek. Rorschach karaktere hordozza a legnagyobb bölcseleteket a filmben, s egyszerűen annyira Detective Comics-os, hogy el sem lehet mondani. A magában beszélős, narrációs, nyomozós megoldás, az arctalan, mégis izgő-mozgó maszkban... Frenetikus. És a plánjai alá rejtett zeneművek pedig.. Hát azok misét érnek...

Mint ahogyan például a Django-ban láthattuk, vagy hallhattuk, nem igazán a filmre kreált muzsika vitte a pálmát. Inkább a beválasztott, átdolgozott alkotások. Eme filmnél szintén ez a jelenség lelhető fel, ugyanis olyannyira passzolnak a zenék a képekhez, olyan iróniával, cinizmussal, pimaszsággal szól a Hallelujah egy szexjelenet alatt, hogy az embert hideg rázza. Remek OST-vel rendelkezik a Watchmen, kikapcsolt monitorral, csupán a talpalávalókat hallgatva is megéri megnézni a művet. Ha kell, monológ alatt szól, ha azt kívánja a szituáció erotikus plánok alatt, máskor remek verekedős, epic jeleneteknél duruzsol. Apropó. A film - szuperhős film lévén - azért rendelkezik iszonyatosan frankó bunyókkal, harcokkal is. Néhol már-már Tarantino-s elemeknek tűnő jelenetekkel operál, de olyan szinten jól koreografált verekedésekről beszélünk, hogy például egy Kill Bill gyerekjátéknak néz ki emellett. És ahogy Xenomorph mondta, spórol velük. Ez elsőre kicsit meghökkentően hangzik, pedig higgyétek el, remek dolog. Nem dobál minden egyes képkockára bunyót, hanem inkább a tartalom, s érték kap szerepet a filmben. De amikor fight van, az szemkápráztatóan igényes, és képregényhű! Ez fontos, nagyon képregényhű! Remek fordulatok, frappáns dialógusok, jó történet, korrekt színészi játék, igényesség, lenyűgöző látvány, sorolhatnám... 

Mindent összegezve azt hiszem minden idők legjobb képregény adaptációját láthattam. Páratlan, s engem elvarázsolt. Igen, bevallom, mániákusan szeretem mind a Marvel, de még jobban a DC Univerzumot. Máig megdobban a szívem, ha látom az S betűt, vagy a suhogó fekete köpenyt. Máig izgalomba jövök, mikor meglátom, hogy valaki a fénysebesség határán száguldozik vörös ruhájában, vagy egyetlen füttyentésére bálnák ugranak ki a vízből. Menőnek tartom, ha valaki zöld ruhában két kilométerről ellő egy gyufásdobozt íjjal, vagy gyűrűjéből kijövő alakjainak csupán fantáziája szabhat határt. Azonban ezután a film után akkor is felmegy majd az adrenalinom, ha kéken foszforeszkáló férfi hol óriás, hol apró, hol itt van, hol a Marson, vagy ha egy alak kalapban és maszkban, pszichopatikus hanglejtéssel elmesél egy viccet. 

"Egyszer hallottam egy viccet: Az ember elmegy orvoshoz. Azt mondja, depressziós. Hogy az élet kemény és kegyetlen. Egyedül érzi magát a fenyegető világban. Az orvos azt mondja, "a kezelés egyszerű. A kiváló bohóc, Pagliacci ma este épp a városban van. Menjen el a műsorára, az majd felvidítja." Erre az ember könnyekben tör ki: "De doktor úr, én vagyok Pagliacci!" Jó vicc. Mindenki nevet. Dobpergés. Függöny..."

Szerző: Streky

Értékelnek a szerkesztők:

Streky: 9

Xenomorph: 9

Santiago:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.