A tiltott királyság (2008) - színes, amerikai akciófilm, 113 perc

Rendező: Rob Minkoff
Forgatókönyvíró: John Fusco
Zeneszerző: David Buckley
Operatőr: Peter Pau
Producer: Casey Silver
Vágó: Eric Strand

Valahogy mindig félek a keleti kultúrát bemutató filmek megtekintése előtt. Elfogult vagyok a műfajjal kapcsolatosan, ezért különösen fáj, amikor olyan alkotásokba futok, mint legutóbbi mérhetetlenül nagy csalódásom: The Man with the Ironfists. Ez a film tökéletesen megalkotta, amiről az előbb említett mocsok csak álmodott. Különösen régóta érdekelt a film, ugyanis régi vágyam volt, hogy láthassam Jet Li-t és Jackie Chan-t, a két kung fu virtuózt egy filmben.

Jason Tripitikas (Michael Angarano) egy tipikus bostoni lúzer srác, akit semmi más nem érdekel, csak a kung fu filmek. Mikor megszerzi a legendás Majomkirály (Jet Li) botját, jó pár száz évet visszarepül az időben. Lu Yan (Jackie Chan), a részeges harcművészetet űző halhatatlan harcos Jason mellé társul, hogy közös erővel visszavigyék a Jáde sereg által kőbezárt Majomkirálynak a botot.

Nos egyből szemet szúr, hogy a történettel az igazából csak a fiatalabb korosztályt lehet megfogni, ám mégsem tartom gyerekfilmnek, ugyanis a felsorakoztatott értékek ugyanúgy jól eshetnek egy sokat látott szemnek is. Mondhatni tökéletes univerzalitással bír, ugyanis kortól és nemtől függetlenül nézhető, élvezhető.

Szegény főszereplő színész srác reménykedett, hogy valamivel értelmesebb nevet kap, mint amit használ, de hát sajnos nem jött össze. Lehetséges, hogy épp ezért volt annyira csapnivaló a teljesítménye, miközben az amúgy is rettenetesen irritáló és fölösleges karakterét játszotta. Személy szerint ez az egész időutazósdi mehetne a lomtárba, ezzel a Bangarang (vagy mi az isten) sráccal együtt. Ezek a problémák nem hogy nem adtak hozzá semmit, de lényegesen összekoszolták az amúgy makulátlan összképet. Mélyen tisztelt Anagramma úrfi, irány a McDonalds!

Még mielőtt a két húzónévnek esnék, megjelölnék még egy erősen fölösleges karaktert, ő (*dobpergés*) Arany Veréb (Yifei Liu). Ő kapott egy kidolgozatlan személyes szálat, amely mindamellett, hogy semmitmondó, meglehetősen kidolgozatlan. Néha érezhető volt, hogy közte és a Tripitiritiptitrikas-t alakító Angóra között alakul egy szerelmi szál, de végül a készítők is jobbnak találták, ha nem rontják tovább a hülyeségeikkel a filmet. Komolyan nem tudom mi szükség volt ezekre, lényegesen lehúzza a pontszámot.

Jackie Chan kiskorom kedvence és igazából a mai napig rajongok érte. Bár a színészi teljesítménye gyakran megkérdőjelezhető, de az tagadhatatlan, hogy tökéletesen rászolgált a hírnévre, már ami a jól megkoreografált akciójeleneteket illeti. Ez ebben a filmben sincs másképp, tökéletesen hozza a tőle már jól megszokott színvonalat. Külön élmény volt látni, hogy nem egyszer visszautal a film a hatalmas klasszikusára, a Részeges Karatemesterre. Ugyebár a részeges stílust űzi Jackie, illetve amikor Bumerángó-t edzi, akkor is visszaköszön a klasszikusból ismert „lóállás”.

A másik kung fu ikon Jet Li, aki kicsit később lép be a történetbe és nem is feltétlen mondanám nagyon fontos karakternek, ellenben ő legalább jól mutat a képernyőn. Semmi kétség a felől, hogy helye van a filmben és ez nem sok szereplőről mondható el. Talán eltúlozták a szájába illesztett talányok számát, de ez igazából az egész filmre igaz. A film csúcspontja szerintem az a jelenet, amikor verekszik Jackie-vel. Túlzásokban nem szűkölködnek a bunyó jelenetek, de valahogy az egész jól néz ki. 

A ruhák, a környezet és a látvány egyszerűen magával ragadóak, nincs jobb szavam rá, tökéletes. Visszaidézi a régi kung fu filmek varázsát, csak immáron egy tökéletesen éles és gyönyörű világot kapunk. Persze itt is vannak házakat átugró emberek meg a többi stílus védjegy, ami hatalmas tisztelgés a műfaj iránt. Ha ikonikus főgonoszt nem is, de egy annál ezerszer jobb boszorkányt sikerült létrehozni, ami félelmetesen jól nézett ki, már ami a karaktert illeti. A zenék igazából nem nyújtanak maradandó élményt, de hát nem is a zenék miatt szeretjük ezeket a filmeket ugyebár.

Összességében egy nagyon szépen megvalósított látványorgiát kapunk, amely hízeleg a régi kung fu darabok előtt, de van egy-két hibája, amit nemes egyszerűséggel nem bírtam elviselni. Arabmangó-ra meg úgy en block a bostoni szálra csak azért volt szükség, mert amerikai film, így kellett valami, ami összeköti a két stílust. Nekem ez nem tetszett, bár sokkal jobban ötvözi keletet és nyugatot, mint Acélöklű sógora. De ne temessük annyira, ugyanis roppant hangulatos, egy nézést úgy gondolom mindenkinek megér, tökéletes időtöltés lehet egy unalmasabb délutánon.

Szerző: Xenomorph

Értékelnek a szerkesztők:

Xenomorph: 7

Santiago:

Streky: 7,5

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.