Esőember (1988) színes, amerikai
filmdráma, 128 perc.

Rendező: Barry Levinson
Forgatókönyvíró: Ronald Bass, Barry Morrow
Producer: Mark Johnson
Operatőr: John Seale
Vágó: Stu Linder
Zene: Hans Zimmer

  Fiatalabb koromban, mikor még csak fél füllel hallottam az autizmusról,
mint betegségről, nem tudtam mit gondoljak róla. Hallottam a sajnálatot a szájakból, de olyanok is a fülembe jutottak, hogy egy autista ember
ránézésre megmondja, hány darab gyufa van egy dobozban. Nem tudtam eldönteni,
hogy áldás, vagy átok. A racionális ember rávágja, hogy ez betegség, ez átok.
Egy autista ember viszont nem tudja, hogy ő beteg.
Körülbelül 10 évvel ezelőtt a kezembe akadt egy VHS kazetta.
A címkéjén mátrix nyomtatott betűvel az Esőember felirat állt.
Gyermekként azt hittem, valami horror, egy mutánsról, vagy ilyesmi. Tavaly újranéztem
a filmet, és nem horror. Az Esőember (Rain Man) egy
drámai remekmű. Az amerikai szuperprodukció gyökeresen megváltoztatta
az autizmusban szenvedőkről alkotott véleményünket.

  Az 1988-ban, Barry Levinson keze alatt születő film igazi kasszasiker lett.
A körülbelül 25 millió dollárból készült film, aztán több mint a
tízszeresét hozta a konyhára. Amerikában átlépte a 172 milliós határt,
Európában pedig még 10 millióval megfejelte azt. Ami engem Dustin Hoffman
játékán kívül a legjobban megfogott, az Hans Zimmer zseniális kompizíciója volt.
Zimmer az "Elválasztott világ" című -az ő karrierjében fordulópontnak tekinthető film-
alkotás után vállalta az Esőember megzenésítését. Igazi felüdülés végre egy nem
szerelemcentrikus, halállal fűszerezett, túljátszott popcornmozit nézni.
Ez egy eredeti, tényleg megható alkotás. A film filozófia mélységét nem is érdemes boncolgatni, hiszen a látottak magukért beszélnek. 
A remek forgatókönyvet Dustin Hoffman, (Raymond Babbitt) és
Tom Cruise (Charlie Babbitt)
remek játéka teszi felejthetetlenné. Hoffman a forgatás előtt, illetve közben heteket töltött autista emberek között, hogy eltanulja azok testbeszédét, mimikáját. Cruise pedig itt kellemes meglepetés volt számomra. Véleményem szerint sem előtte, sem utána nem tudott ilyen jól alakítani. Talán az Utolsó szamuráj című filmben. Ezzel most jól magamra haragítottam a Maverick rajongókat.:)  A testvérpár rögös útját remekül prezentáló film,
4 Oscar díjat, 2 Golden Globe díjat, és két egyéb díjat nyert a
Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Az igazán lényeges mégis a testvéri kapcsolat bemutatása. Raymond és Charlie Babbitt
nem ismerik egymást. Raymond egy betegekkel foglalkozó otthonban él.
Mikor az idősebbik Babbitt meghal, örökségében nem hagy semmi lényegeset
Charlie-ra, csupán egy rózsabokrot, és ez "ezeréves" autót. Bezzeg az autista
testvére örököl több millió dollárt. Charlie úgy gondolja,
egy autistának nincs szüksége anyagi javakra.
A film remekül mutatja be a két fivér nem csak materiális értelemben vett útját.
Charlie rájön, hogy Raymond többet tud adni holmi 3 millió dollárnál... Egy testvért... A testvérpár pedig egy remek filmet ajándékoz nekünk, nézőknek.

Naná, hogy az úton van a gatya, naná!

Szerző: Streky

Értékelnek a szerkesztők:

Streky: 9

Santiago: 8,5

Xenomorph: -

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.