Wall-E (2008) színes, amerikai animációs 
film, 95 perc

Rendező: Andrew Stanton
Forgatókönyvíró: Andrew Stanton
Producer: Jim Morris
Vágó: Stephen Schaffer
Zene: Thomas Newman, Peter Gabriel

3 éves voltam, mikor először megismerkedtem a nem élőszemélyes filmek világával, az animációs alkotásokkal. Az első komolyabb animációs, vagy rajzfilm amit láttam, természetesen az Oroszlánkirály című 1994-es Disney szuperprodukció volt. Innentől kezdve körülbelül évente megnéztem Simba kilátástalan harcát. Minél többször láttam, annál több mondanivalót fedeztem fel benne, és annál jobban rájöttem, hogy végre nem egy közhelyes alkotást tartok a kezemben. Ahogy koptak rajtam az évek, mindig egyre több kincset találtam a filmben. 10-12 évre a kiadás után, már határozottan az Oroszlánkirályt tartottam minden idők legjobb rajzfilmjének. Ám 2008-ban felfedeztem valamit egy szemétdombon. Wall-E volt a neve.

Rögtön a mozikba kerülését követően megnéztem ezt az animációs filmet, amely 8,5 pontot kapott az IMDB-n, illetve begyűjtötte a legjobb animációs filmnek járó Oscar díjat, szintén ebben a kategóriában a BAFTA díjat és egy Golden Globe díjat is. A trailer-t látván, illetve az ajánlót olvasván nem vártam többet egy újabb, a Pixar-tól már megszokott, aranyos animációs filmnél. Ám sokkal többet kaptam annál. Értéket. Olyan értéket, amelyet az Oroszlánkirály óta egy rajzolt film sem tudott nyújtani számomra. A film egy hihetetlenül szerethető, és aranyos csomagolásban közöl egy rendkívül erős, és negatív jövőképet, illetve társadalomkritikát. Az ártatlanság álcája mögé bújva szó szerint megkéseli a globalizálódó társadalmat. Wall-E nem szimplán szembeköpi az őt lenéző jövőt, hanem meg is alázza, tiporja. A film erőssége nem más, mint az érzékiség, és a filozófiai mélység. A készítők remekül eltalálták azokat a pillanatokat, mikor a kicsi, szemét-újrahasznosító robotunk magányában, monoton módon csinálja dolgát, s más-más vicces helyzetbe keveredik. Néhol melltartót varázsol a fejére, néhol kis híján elpusztítja magát. És ez annyira mesterien van megalkotva, hogy nem lehet nem szeretni. Minden mozzanat, minden rajz, minden hang a helyén van. Nem győzöm hangsúlyozni Wall-E átható szerethetőségét. Szinte szeretné az ember átölelni, vagy megérinteni. Szerintem ez minden idők legszebben megrajzolt animációs filmje. Olyannyira kidolgozott, részletes, mégsem csicsás, hogy kellemes nézni. A film íve is remekül el lett találva. A történet lényegében annyi, hogy Wall-E egy újrahasznosító robot, igaz kicsit már elavult, de végzi munkáját. Igen ám, csupán nincs senki rajta kívül a bolygón. Az emberek élhetetlenné tették a planétát töménytelen szemétmennyiségükkel, és mindent felemésztő életmódjukkal. Növényzet nincs, csupán szeméthegyek. Ezeket szelektálja, illetve pakolgatja kis hősünk, természetesen nagyon aranyos módon, s ebben segítségére van kis barátja, egy tücsök. Ha kell, karbantartja magát, ha kell, alkatrészeket keresgél a végtelen szeméthalomban. Így telik hát az élete Wall-E-nak, egészen addig, míg az emberek - akik az űrben élnek, egy űrhajón, élhető bolygót keresve - le nem küldenek egy hipermodern robotot, EVE-t. (Extraterrestrial Vegetation Evaluator) EVE egy robotlány, aki növényt, vagy növény számára alkalmas területeket keres. Természetesen találkozik Wall-E-val, és innentől a film kap egy olyan szinten érett romantikai szálat, hogy megszégyeníti a legnagyobb romantikus filmeket is. A film nem a tökéletes szerelmet mutatja be, hanem a szerelmet mutatja be tökéletesen. És ami még nagyobbá teszi ezt: Szavak nélkül történik a cselekmény. 

Ahogyan már említettem, a film fő mozgatórugója mégiscsak a kritika. Az, hogy hihetetlenül érett romantikába, rendkívül ízléses aranyosságba, és elképesztően hangulatos köntösbe öltöztetik, csupán azért van, hogy kicsit elvegye az élét annak, amit valójában mond. Ugyanis a film azt mondja: Elpusztítjuk magunkat! Kövér, járni képtelenné váló csődtömegekké válunk, lelakjuk saját bolygónkat, és nem törődünk a személyes viszonyokkal. Remekül bemutatja, hogy nekünk gyarló embereknek mennyire marginális egy olyan szerkezet, mint az elavult Wall-E. Tehát igen. Durva kritika. De szeretjük az ilyet, ugyebár. Összességében a Wall-E szerintem minden idők egyik, ha nem a legjobb animációs filmje. Az atmoszférája annyira nézhetővé teszi, sőt nézeti magát, míg azok akik szeretnek gondolkodni egy-egy filmen, bőven megtehetik ha megnézik a kis robot történetét. Gyönyörű, és igényes látványba ültetett, mély, és fontos figyelmeztetés. De ha mégis úgy alakul a jövőnk, ahogyan a film megjósolta, akkor ne felejtsük el, hogy bizony... Wall-E megmondta...

Szerző: Streky

Értékelnek a szerkesztők:

Streky: 9

Xenomorph: 9

Santiago: 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.