Lopott szavak (2012) - színes, amerikai thriller/
dáma, 96 perc

Rendező: Lee Sternthal, Brian Klugman
Forgatókönyvíró: Brian Klugman, Lee Sternthal
Producer: Michael Benaroya, Tatiana Kelly, Jim Young
Operatőr: Antonio Calvache
Vágó: Leslie Jones
Zeneszerző: Marcelo Zarvos

Számtalanszor említettem már, hogy az én kedvenc műfajom nem más mint a dráma, esetleg romantikus dráma. Azt is leírtam, miért eme régiókat tekintem a filmkészítés valódi csataterének, illetve ezekről is szeretek a leginkább írni. Régóta tervbe volt véve már a Lopott szavak is, csak időhiányban sajnos még nem tudtam eljutni a film megnézéséig, egészen idáig. Ma időt szakítottam rá, leültem, és hihetetlenül kellemes 96 percet szereztem magamnak. A dráma, mint műfaj ismét bemutatta, hogy kimeríthetetlen potenciállal rendelkezik, mindig lehet újat alkotni a berkein belül. Apró szépséghibáitól eltekintve ez a film is remekre sikeredett. Lássuk bővebben.

Ma, amikor már sok száz meg ezer filmen túl vagyunk mi, és a készítők is, nehéz eredeti történetet kreálni. Szinte lehetetlen küldetésre vállalkozik az az alkotó aki azt mondja: olyan művet hozok létre, melyben nincs közhely. Ez annak köszönhető, hogy az emberi képzelőerő, illetve ingeréhség is véges dolog. Azt gyártják amire igény van, és ez stagnáló folyamat. Ritkán vannak olyan minőségi robbanások, mint amit hozott például a Forrest Gump, vagy mondjuk az Életrevalók című film. Az emberek az ilyen műveket nem is mindig értik meg, és ez az utóbbi filmnél remekül látható volt. A Lopott szavak azonban egy gyöngyszem. Története eredeti, mondhatni egy igazi remekmű. Rory Jansen (Bradley Cooper) egy lelkes író, aki bár tehetséges, kvalitásai, és névtelensége mégsem engedik meg számára az igazi áttörést. Mígnem talál egy nagyon régi jegyzettömböt, egy novellát, melyet később saját nevével publikál. Közben összetalálkozik a novella eredeti írójával, aki tudja, hogy plágium történt. Eközben egy másik szálon Clay Hammond (Dennis Quaid) író ezt a történetet olvassa fel egy esten, saját könyve hasábjairól. Tehát a történet két szálon fut, ugrál térben és időben, ami sokszor rosszul sül el, de ebben a filmben ez egyszerűen hibátlanul lett eltalálva. Ez az alkotás rendelkezik minden idők legjobb flashback-jeivel (visszatekintés), melyek olyan ízléssel lettek belepakolva a műbe, hogy garantáltan kirázza a hideg az embert. Mindig. A Sternthal - Klugman féle rendezőpáros első munkája ez, és ennek fényében egy ilyen késztermék szinte hihetetlen. Remek vágások, fülbemászó dallamok, és lenyűgözően jó vizuális hatás, képi világ fogadja az embert ebben a közel 100 percben. Nagyon harmonikus, és nagyon komplex. Plusz...

A színészi alakítások minden filmben fontosak, elengedhetetlen része a mozinak. Említettem, hogy azért a filmnek van szépséghibája is, és ezt pont a színészek, egészen pontosan egy színész munkájában véltem felfedezni. Bradley Cooper (Másnaposok) alakítja a plagizáló írót, harmincas éveiben járó úriember. Nem nyújt rosszul, sőt, valamivel az átlagnál magasabb színvonalat képvisel a film egy pontjáig. Folyton emelkedő hangulat, mélyülő érzelmek közepette elérkezünk ahhoz a részhez, ahol Cooper-nak sírnia kell... Nos, bevallom az őszintén szólva illúzióromboló volt. Kétszer is megtörténik ez a filmben, és az első még rendben is lenne, mikor is jön a második, ami már kritikán aluli. Sajnos Cooper színészi kvalitásait illetően nem vagyok meggyőzve, bár sosem voltam. Azonban kaptunk mellé más aktorokat is. Szerencsére volt egy Zoe Saldana (Avatar) is a vásznon, aki hitelesen hozta a rábízott karakter megformálását, bár őszintén szólva engem elkápráztatott gyönyörűsége, így az alakítása kicsit háttérbe szorult. A következő akit említenem kell Dennis Quaid (Légió), aki viszont remekel. Olyannyira jól játssza a racionalista írót, az anyagias, élvhajhász ember szerepét, hogy kellemes nézni a vásznon. Főleg a film végén. És szándékosan utoljára hagytam azt, ami szó szerint földbe döngölt. Az eredeti író, akit Jeremy Irons (Mennyei királyság) alakít, a legjobb karakter mind közül.  Nem csak azért, mert jól megírt, érdekes, titokzatos és mély... Irons alakítása miatt frenetikus. Ez az öregember olyat alkot ebben a produkcióban, hogy az ember szája tátva marad. Mr. Irons több filmben is meggyőzött már a tehetségével kapcsolatban, na de itt kérem szépen... Utolérhetetlen. Lemossa mind Coopert, mint Quaid-et a színről. A film sejteti már az elején, hogy mi is lesz a végkifejlet, s mi naivan belesétálunk a csapdájába, amikor is a végén kiderül, hogy nem is az van, amire vártunk. Vagyis az van, de mégsem... Sajnos ezt a komplex történetet, és szálegybefonódást nem lehet spoiler nélkül leírni, így meghagyom mindenkinek. Egy bizonyos: megéri. És végül ami még zseniális volt számomra, az a narráció. A filmet végigkíséri egyfajta narráció, amelynek bár angol hangja nekem kicsit amatőrnek tűnik, a szövege annál jobb. Remekül illő monológok, vagy képfestéseket használ a film e téren. 

Mindent összegezve egy hihetetlenül jó dráma szemtanúja lehet az, aki szán bő másfél órát erre az alkotásra. Igaz, itt-ott rendelkezik szépséghibákkal, de a film harmóniája, összetettsége, szépsége, és művésziessége kárpótol mindenért. Egy végletekig eredeti, és kidolgozott forgatókönyv, ízléses zenével, és igaz gyenge pontokkal rendelkező, de mégis nagyon erős színészi játékokkal. Minden idők legjobb flashback-jei pedig már csak hab a tortán. Nyugodt szívvel ajánlom minden drámakedvelőnek, mert egy örök élménnyel fog gazdagodni. 

„Ha vállalta a szavaimat, vállalja a fájdalmamat is.”

Szerző: Streky

Értékelnek a szerkesztők:

Streky: 8

Xenomorph:

Santiago:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.