Kísértetjárás Connecticutban (2009) - színes, amerikai horror, 102 perc

Rendező: Peter Cornwell
Forgatókönyvíró: Adam Simon, Tim Metcalfe
Producer: Paul Brooks, Daniel Farrands
Operatőr: Adam Swica
Vágó: Tom Elkins
Zene: Robert J. Kral

Jajj Istenem, hol is kezdjem?

Kiskorom óta imádom a horrorfilmeket. Rajongásom talán még az első Alien-filmmel vagy a klasszikus Rémálom az Elm utcában-nal kezdődött, de egy idő után valahogy eltaszított magától a műfaj. Egyre inkább felmerült bennem a kérdés: ugyan miért is jó félni? Sokféle válasz létezik a kérdésre és értelemszerűen ez mindenkinél más és más, de azt hiszem, hogy bennem valahol elismerést ébreszt, ha a századik horrorfilm után a százegyedik még mindig tud újat mutatni, azaz megrémíteni valamivel. Az idő múlásával felfedeztem a horrorfilm, mint műfaj legnagyobb problémáját: vagy ijesztgetni akar nagyon, vagy történetet mesélni. A kettő egyszerűen nem nagyon jön össze és ízlés kérdése, hogy ki-mit fogad el. Én láttam már jó horrorfilmet, de jó horrort, ami mellesleg rohadt jó film, olyat nem. (Voltak olyanok, amiket kedveltem, pl.: Silent Hill, de nem érte el az sem az "aztakurva" hatást...) Itt fontos megjegyezni, hogy az idők változásával maga a rémísztgetés tevékenysége is megváltozott: míg régen sokkal inkább az egyedi hangulattal és az emberek agyába égetett szörnyű képekkel operáltak, addig a nem túl régi múltban megjelent az úgynevezett jumpscare, amivel valószínűleg minden internethasználó találkozott már. A laikusok kedvéért ez annyit tesz, hogy gyakorlatilag bármiféle torz lény váratlanul (vagy nem váratlanul, lényegtelen igazából) az arcunkba visít, miközben a háttérzenészek elképesztően hirtelen csapnak a lovak közé és ezzel a váratlan hanghatással spékelik meg nekünk az élményt. Előre szeretném leszögezni, hogy én személy szerint nem tartom nagyra a jumpscare-ekre épülő filmeket, mivel ha egy váratlan pillanatban otthon édesanya a fülünkbevisít, akkoris eléggé valószínűleg becsúszik az a bizonyos Sport szelet a naciba.

Soha nem szoktam filmeket ok nélkül lehúzni, ahogy elismerni sem. A Kísértetjárás Connecticutban-ról már úton-útfélen hallani lehetett, főleg ha felmerült a horrortéma. Nekem nem is kevesen mondták, hogy nézzem meg, mert király és én hallgattam is rájuk. Utána sem néztem a filmnek, egy vacak előzetest sem néztem belőle, semmi. A címén kívül fogalmam nem volt róla, hogy miről szól vagy mire számítsak. Egyszerűen csak látnom kellett, ha már 2009 óta annyiszor felmerült alapvető alkotásként a címe...

Történetünk a Campbell család hétköznapjaiba kalauzol el minket, akik épp az idősebb fiuk életét próbálják megmenteni. Matt (Kyle Gallner ) ugyanis rákos és ezért beiratják egy egészségügyi programba, ami talán segít neki a rehabilitációban. A srác azonban nem bírja a hosszú kocsikázásokat a házuk és a kórház között, ezért az anya, Sara (Virginia Madsen) kénytelen kivenni egy házat, ami közel van az intézethez. A dolgok innentől kezdenek elfajulni: Matt random halott embereket lát, hangokat hall és miután felfedezi a titkos ajtó rejtélyét lassan körvonalazódni kezdődik a ház közel sem makulátlan története...

 
Ez a film kihozta belőlem az állatot. Az egész egyszerűen egy nagy indokolatlan kavalkád, amit azzal adnak el, hogy igaz történet alapján készült. Az "alkotás" megnézése után ennek utánanéztem és meglepődve konstatáltam, hogy tényleg megtörtént a dolog és állítólag nem csak úgy, hogy például valakik tényleg vettek egy házat. Az egész szellemhistóra alapja valóságos pletykákon alapul (tessék érezni az iróniát). Na de szóval vissza a filmre. In medias res kezdődik: semmit nem tudunk meg a szereplőkről, se háttérinfót, se semmit. Azt se tudjuk kiket nézünk és már meg is vették a házat. Hozzátesz az egészhez, hogy a színészek egyszerűen nem játszanak jól, maximum közepeset tudnék rájuk mondani, de a srác sminkelése nem volt rossz, ezt el kell ismerni. Miután nagy nehezen túltettem magam azon, hogy semmiféle bevezető nem volt a történetbe és azon, hogy a karakterek olyannyira semmilyenek, hogy legkevésbé sem éreztem azt, hogy aggódnom kellene értük, (ami nem épp jó start egy horrorfilmben), azután az első 5 perc elteltével már szembe is kerültem legnagyobb félelmemmel a filmmel kapcsolatban: jumpscare-ekre épülő "darabról" van szó, DE ami itt történt, arra még nem láttam példát! Ilyen indokolatlanul virtuóz jumpscare-használatot én még életemben nem láttam... Random alvós jelenet, VISÍTÓSFEJAZARCODBA, továbbalvás. De tudjátok mit? Túltettem volna rajta magamat és elkönyveltem volna magamban az egészet úgy, hogy az ijesztgetős jelenetek szükségesek, ugyanis ezek állítják be az ember pulzusát a következő pár percre, így fenntartva az érdeklődést. De amikor már olyan dolgok villantak be bitangerős hanghatással, mint például egy hentesbárd lesújtása, akkor már úgy elgondolkodtam, hogy "Na, ettől miért lett több a film?". A válasz természetesen "Semmiért", de várjátok ki, még nincs vége...

Nemrégiben volt szerencsém végignézni az American Horror Story első évadját, ami nagy valószínűséggel rengeteget merített ebből a filmből: számtalan jelenet és helyszín nagyon hasonlított. Apropó helyszín: ha nem találjuk még eléggé klisésnek a házat, akkor egész kellemesen csalódunk, ugyanis a díszletek megfelelően ijesztőek és remek alapjai lehetnének egy JÓ horrorfilmnek. Ha eddig nem győztem meg senkit azzal kapcsolatban, hogy ez bizony nem egy minőségi kísértethistória, akkor folytatom is a másik legnagyobb problémával, a logikátlansággal. A "horrorhülye" kifejezés eléggé magáért beszél és a Kísértetjárás Connecticutban bebizonyítja, hogy a sztereotípia nem alaptalan! Nincs egy olyan szereplő ebben, aki akár egyszer logikusan cselekedne. Csak néhány példa, történeti spoiler nélkül:

1. A srác leköltözik a legijesztőbb szobába és bizony a nyolcvanhetedik bizarr látomás után sem érzi szükségét annak, hogy távozzon.
2. A kisgyerekek állandóan bújócskázni akarnak a rémisztőbbnél rémisztőbb helyeken.
3. Apa annyira megharagszik a családjára, akik háztól való rettegésük miatt égve hagyják a lámpákat, hogy a költségtakarékosság érdekében a ház szinte összes villanykörtéjét a mosogatóban töri szét.
4. Egy esemény következtében az összes elektromos kütyü szórni kezdi az áramokat: nosza uccu neki be mindenki egy ágyba, lehetőleg hat ilyen tárgy fél méteres körzetébe!

Spoilerrel együtt oldalakon keresztül folytathatnám az ilyen és ehhez hasonló baromságokat, amiket a film elkövet. Ezt azon kevesek miatt nem teszem meg, akik esetleg a bemutató után mégis elég mazochisták ahhoz, hogy megnézzék. Nem akarom lelőni azt a kevés élvezetet, amit a film nyújthat. Ezekben a szereplőkben egyszerűen semmilyen túlélési ösztön nincsen és pont emiatt rohadt messze állnak attól, hogy velem kvázi elhitessék ami a vásznon folyik. Ezt valószínűleg valahol mélyen a készítők is érezték, ugyanis kb a film háromnegyedénél bedobnak egy "apa iszákos" -természetesen tökéletesen klisémentes- story-t, de olyan vérszegényre sikerült a dolog, hogy igazából felőlem ki is hagyhatták volna. Na nem az iszákos jelenetet csak, az egész karaktert! Ha nem lenne elég mindaz, amit eddig elmondtam, akkor szót érdemel még a véletlen egybeesések folyamatos megjelenése. Mikor a ház története után kutatnak, akkor a csaj ott áll vagy 100 térkép között és random pont leveszi a jót. Vagy hozhatnám példának azt is, hogy történetesen ott, ahol Matt-et ápolják, pont van egy szintén rákos pap, akivel véletlenül beszélgetni kezd és hát nem kiderül, hogy ért a szellemekhez? Dehogynem. Itt nekem már kicsit b*&#meg volt a dolog.

Mikor megtudtam, hogy ez a film Port.hu-n 8 körüli pontra van értékelve, a szemem nagyjából hét és fél méteresre tágult. Nem akarok belemenni, hogy melyik filmnél jobb ez vagy melyiknél nem (bár az előbbi lista lényegesen rövidebb lenne), de hihetetlennek tartom, hogy az emberek ennyire fel tudják értékelni az egyik legtrehányabban összerakott horrorfilmet, amit valaha láttam (ne jöjjünk trash-horrorokkal, amik indokoltan készültek rossznak, mert más világ a kettő). Több ember írta, hogy élete horrorfilmje volt és bizony 10/10-ekkel is jutalmazták páran, amit egyszerűen nem tudok feldolgozni. Ezzel a filmmel kicsit is horrorfilmekben jártasabb embereket vallatni lehetne. Forgatókönyv gyakorlatilag nincs, minden csak úgy megtörténik, majdnem semmire nem kapunk választ és az emberek hatodik érzéke megsúgja mindig, hogy mi a helyes lépés vagy mi-miért történt. A cselekményt csak az viszi előre, hogy "legyen már vége" és a közte lévő okoskodások a szellemidézésről nekem speciel nem tetszettek, de ha valakinek igen, akkor ízlés dolga természetesen, nem ez a tényleges probléma a "művel".

Összefoglalva: kliséháború a képernyőn sok villogó-visító arccal és egyéb testrészekkel/tárgyakkal. Mindez egy kevés idióta, jellegtelen és életképtelen szereplővel, akiknek a belső béke megsúgja mindig, hogy mit kell tennie. A súgást azonban gyakran félrehallhatják, mert mégis illogikusan cselekszenek és fejjel rohannak a falba. Megtörtént eseményekre alapuló történet, ami kidolgozatlan és ezt a buta párbeszédek sem mentik meg. Ezt a filmet azoknak ajánlom, akik előnyben részesítik az arcukba ordibálást (én is hasonlóval jutalmaznám a készítőket) és egy tökéletesen gagyin megvalósított horrort akarnak nézni. És mindez csak azért irritáló, mert a trailer tényleg kedvcsináló lehet azoknak, akiket érdekel az ilyesmi. Objektíven nézve ez a film SEMMI egyedit és kiemelkedőt nem tartalmaz, az egyetlen dicsérendő dolog az operatőri munka volt, illetve talán a díszletek és a smink is elmegy kenyérrel. De szerintem nem túl jó dolog, ha egy horrorfilmben olyan elkeseredett módon keresem a pozitívumokat, hogy észreveszem: egész ügyesen mozgatják azt a kamerát/sminkelik a srácot/rendezték be a szobát... Ne nézzétek meg ezt a filmet, mert számtalan jobb dolog van, amit csinálhatnátok abban a másfél órában! Consider this as a warning!

Szerző: Santiago

Értékelnek a szerkesztők:

Santiago: 2

Streky:

Xenomorph: 2

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.