Angyalok városa (1998) színes,
amerikai romantikus dráma, 117 perc.

Rendező: Brad Silberling
Forgatókönyv: Wim Wenders, Peter Handke,
Richard Reitinger, Dana Stevens
Vágó: Lynzee Klingman
Zene: Gabriel Yared

Rengeteg portálon, fórumon megy a vita, hogy vajon melyik a legnehezebb műfaj a filmek terén. Az életrajzi műfajtól a drámáig minden elhangzik. Van olyan is, aki szerint egy igényes akciófilm a legjobbak közé tudja emelni a műfajt, amiben született. Azonban a személyes meggyőződésem az, hogy a legnehezebb műfaj nem más, mint a romantikus dráma. Ebben a műfajban ugyanis egy hajszál választja el a flancost a eszményitől. Kevés filmnek sikerül tengermély romantikát ültetnie magába úgy, hogy ne váljon mézessé, és még kevesebbnek sikerül olyan drámát alkotnia, mely nem lépi át a hatásvadász - szerintem vékony - küszöbét. Így elsőre csak egy ilyen film jut eszembe, a Mielőtt felkel a nap, és a Mielőtt lemegy a nap. E két amerikai-francia koop produkció remekül táncol a romantika és dramaturgia határán úgy, hogy nem mutat be mást, mint a realitást. De azt hiszem, találtam egy gyöngyszemet, melynek nem feltett szándéka a siratás, mégis megteszi. Melynek nem erőltetett rögeszméje a hidegrázás kiváltása, mégis megteszi. Csupán attól, mert jó. Üdvözlök mindenkit az Angyalok városában!

Azt hiszem nincs ateista ember. Mutasson valaki ateista embert nekem, egy lövészárokban. Az embereket mindig is mozgatta a Mennyország mítosza. Van-e Isten? Menny? Pokol? Léteznek-e angyalok? Hát egy biztosan. Nicolas Cage (Seth) egy angyalt alakít a filmben, aki felfigyel a fiatal orvosnőre (Meg Ryan), Dr. Maggie Rice-ra. Seth számára az a legnagyobb bírság, hogy nem érinthet úgy, ahogyan valójában érinteni akar, s nem érzi ha érintik. Az angyalokat - akik a közhiedelemmel ellentétben nem voltak sohasem emberek - nem látják az emberek, csak akkor, ha Isten küldöttei úgy akarják. Seth semmit sem akar jobban, csak Maggie pillantását, és érintését. A film olyan szintű, és olyan ízléses romantikával operál, hogy az ember mind az összes percét végig borzongja. Több fórumon is olvastam, hogy Cage nem jól játszott a filmben. Ezzel nem értek egyet. Szerintem tökéletesen hozta a neki szánt szerepet. Egy angyal, aki eldobna mindent egy emberért. Ez az a film, ahol minden pasi egy kicsit beleszeret Meg Ryan-be, s minden nő szerelmes lesz az angyali Mr. Cage-be. 

A film annyira lírai, és annyira lüktető, hogy nem lehet abbahagyni a nézését. Az egész olyan mint egy vers. Természetesen vannak benne hibák is. Én őszintén szólva csak egyet vettem észre. Az egyik részben Seth és barátja, Cassiel (Andre Braugher) beszélgetnek. Seth megkérdi, hogy őt látták-e már? Cassiel azt mondja, csak akkor látnak, ha akarod. Majd a következő plánok egyikén Cassiel-lel szinte farkasszemet néz egy kisgyermek, és az angyal kissé meg is lepődik. Tehát effajta baki van a filmben, de ez inkább kellemes, mint bántó. Véleményem szerint Meg Ryan legnagyobb alakítása, és az ember látja, hogy az általa megformált orvosnő mennyire hadakozik - materialista ember lévén - a látottakkal. Gondoljunk csak bele. Egy minden percében racionálisan gondolkodó orvosnőnek mennyire nehéz lehet elfogadnia, hogy egy angyal szerelmes belé. És ezt Ryan annyira eljátssza, hogy az ember szinte látja az érzelmeit. A mimika magasiskolája. Szinte látszik az az érzéki, forróan romantikus vágyakozás. Aztán a legromantikusabb jelenetben pedig szinte elolvad a nő. Az ember érzi, átérzi szerelmét. Olyan pillanatokkal bombáz a film, hogy egy romantikus lelkületű embernek idő kell majd, míg feldolgozza. Egy szereplőt/színészt még azonban meg kell említenem. Szinte főszerepet játszik a filmben Dennis Franz (Die Hard 2, Remember my name), aki bár többnyire sorozatokban szerepelt, itt hatalmasat alakít. Nathaniel Messinger egy emberré vált, egykori angyal. A színész arcán tükröződik a múlt fájdalma, és a jelen szeretete. Hihetetlenül jól alakítja a rá bízott rendeltetést. Engem nagyon meggyőzött. Remek színészi munkák láthatóak a filmben, efelől kétségem sincs. 

Összességében azt hiszem, egy Oscar díjat érdemlő filmről beszélünk, mely beállt azon filmek sorába (Például az Életrevalók), melyet megfosztottak a neki jogosan járó elismeréstől. A romantikus dráma műfajának egy gyöngyszeméről beszélhetünk, melyben kézzel fogható, és szemmel látható érzelmek lángolnak a képernyőn. A két főszereplő szerintem tényleg egymásba is szeretett egy kicsit, hiszen ennyire hitelesen előadni egy érzelmet, azt hiszem képtelenség. Ezt még rendesen megspékeli a remek zeneválasztás. Többek között felcsendül Sarah McLachlan hangja, illetve hallhatjuk a Lifehouse Everything-jét is. Tényleg remek előadókról beszélünk. Cage angyalszerepe kettős érzés annak tükrében, hogy 9 év múlva eladja lelkét az ördögnek, s lángoló fejjel motorozni fog. Viszont az érme másik oldala az, hogy oly hiteles az alakítása, hogy az ember hinni akar az ilyen angyalokban. A történetben élő drámai fordulatokról (Igen, több is van) még nem is beszéltem, és nem is fogok. Azt meghagyom nektek.  És higgyétek el, van ami akkor is igaz, ha nem hiszünk benne. Kellemes filmezést.

„Egyetlen lélegzet aranyfürtje illatából, a szája egyetlen csókja, kezének érintése többet ér, mint az egész öröklét enélkül.”

Szerző: Streky

Értékelnek a szerkesztők:

Streky: 8,5

Xenomorph:

Santiago:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.