amerikai-német thriller, 119 perc

A vörös sárkánynak nem kis kétségekkel ültem neki, bevallom, mivel bár a Hannibal (2001) nem volt egy rossz film, de tény, hogy romlott a minőség az előző részhez képest. Ilyenkor mit várhat az ember? Ha már a második részben sem volt igazán mondandó, akkor mi értelme harmadikat csinálni a pénzhajhászaton kívül? Szerencsére ezúttal tévedtem és -mint számomra is kiderült- egy előzményfilmmel van dolgunk, ami 1 évvel a Hannibal után látott napvilágot és így azok, akik esetleg nem látták az előző részeket is megnézhetik, bár tény, hogy nem fog akkorát ütni a csattanó. Ez közvetlenül a Bárányok hallgatnak előtti eseményeket dolgozza fel szokás szerint Thomas Harris regénye alapján. Itt mindent megváltoztattak Anthony Hopkins-on kívül, amit csak lehetett és hála az égnek, hogy megtették! De erről majd később, lássuk a történetet.

Ezúttal Will Graham FBI-os profilozó lesz történetünk főszereplője, akit nem mellesleg az egyik kedvenc színészem, Edward Norton alakít. Profilozó lévén az a dolga, hogy az adott gyilkosról minél élethűbb és részletesebb leírást adjon csak az utána hagyott nyomok alapján, anélkül, hogy akár egyszer is látta volna. Ez a munka -amellett, hogy stresszes és nyomasztó- különösen veszélyes, ha épp Hannibal után kutat az illető, akiről még nem tudja, hogy bizony az őt segítő pszichológus az álnéven. Mikor Will lebuktatja Lecter-t és így elkapják azt, elhatározza: otthagyja a munkahelyét. Túl sok rossz dolgot látott és már csak a családjára akar koncentrálni, valamint a sebeit nyalogatni. A sors azonban nem hagyja pihenni, ugyanis Jack Crawford nevű főnöke a segítségét kéri egy ügyben. Egy sorozatgyilkos ugyanis -akit az újságok csak Fogtündérnek kereszteltek a hátrahagyott harapásnyomok után- sorra szedi áldozatait és szisztematikájában képtelenek megtalálni a logikát. Will beszáll a nyomozásba, azonban ő is elakad és kénytelen a börtönben raboskodó Hannibal Lecter segítségét kérni, a régi idők emlékére...

Elég nehéz szavakhoz jutni, amikor egy olyan filmről kell beszélni, ahol három akkora színész játszik, mint Anthony Hopkins, Edward Norton és Ralph Fiennes (ő egyébként főleg a Harry Potter széria Voldemortjaként lehet ismerős... ha odaképzeltek egy orrot és hajat rá, akkor simán látható!). Hopkins talán még az előző részeket megszégyenítően is jól játssza a szerepét: elképesztően jó szövegeket írtak neki és tökéletesen egyensúlyozták a segítőkészségét és a gonoszságát. Zsenialitására itt is nem egy példa látható és aki figyel a másik két részben, az felismerheti a nyitójelenetet is (vacsora). Mellesleg nem kis meló volt szegény emberünkkel, mivel ugyebár ez a rész több, mint 10 évvel az első után jelent meg, de mivel előzményfilm, ezért el kellett hitetni velünk, a nézőkkel, hogy ő itt bizony fiatalabb, mint 10 esztendeje. Pár kiló leadásával és nem kevés számítógépes utómunkával ez maradéktalanul sikerült. Aztán ott van Edward Norton, aki az Amerikai História X óta a szívem egyik csücske: imádom ezt a hapsit ahogy az érzelmeket kifejezi az arcával és itt sem csalódtam benne. Remekül játssza el a családját féltő ex-zsarut, a profilozót, aki már bőven túl sokat látott az életében. Ralph Fiennes-nél pedig jobb "főgonoszt" (persze közel sem ennyire a helyzet) keresve sem találhattak volna. A kevés ráírt sort tökéletesen ellensúlyozza árnyalt arcjátékával és a rárajzolt tetoválás (amivel esetenként kb 8 órát tököltek) elképesztően állati volt rajta.

Óriási örömömre itt végre visszatértek a jó öreg krimis történetvezetéshez, ami nagyon emlékeztethet az első részre, mivel Hannibal itt is belülről, a kis kalitkájából uralja (!!) a helyzetet és bár az ő fejében már kezdettől ott van a válasz, csak lassan utalgat rá Will-nek, akinek értelemszerűen szép lassan kezd betelni a pohár. Arról nem is beszélve, hogy remek példákat hoz fel időröl időre: a "hirtelen pánik"-os jelenet szerintem katartikus volt és felnyitja az átlagos néző szemét is. Természetesen a főgonoszunk itt sem egy egyszerű rosszfiú, ahogy azt Buffalo Bill esetében megszokhattuk: valami rejtett, sajátos célja van és természetesen a múltja ad választ a jelen történéseire. Külön érdekes volt, hogy bevezették a vak lány-t, mint amolyan szerelmi karaktert számára és ezzel belebabráltak a terveibe rendesen. A "sárkány" története is természetesen érthető és teljesen korrekten oldották meg a belső cívódásokat benne, így az ember itt is képes drukkolni, de ezúttal nem csak Will-nek, hanem magának a Fogtündérnek is, hogy győzze le belső démonait, ami tökéletesen érthetően született meg benne.

Mindenképpen fontosnak tartom megjegyezni, hogy készült Thomas Harris ugyanezen című regénye alapján egy másik film 1986-ban Manhunter címen, de egyelőre se a regényt, se a másik filmet nem ismerem, így összehasonlítási alapjaim nincsenek. Általában minden könyvadaptációra igaz a "könyv jobb!!" elmélet, de annak, aki nem olvasta, ez egy tökéletesen szórakoztató thriller-krimi egyveleg. Én nagyon értékelem, hogy visszatértek az első rész ösvényére és ott lépkedtek tovább, mert végre azt kaptam, ami vártam. Fordulatos, értelmes nyomozós thrillert, ami ha nem is akkora alkotás, mint a Bárányok hallgatnak, de mindenképpen méltó előzménynek nevezhetjük. Aki szerette azt, az ebben sem fog csalódni!

Szerző: Santiago

Értékelnek a szerkesztők:

Santiago: 9

Streky: 8

Xenomorph:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.