A bárányok hallgatnak (1991) - színes, amerikai pszichothriller, 118 perc

Rendező: Jonathan Demme
Forgatókönyvíró: Ted Tally
Producer: Ronald M. Bozman, Edward Saxon, Kenneth Utt
Operatőr: Tak Fujimoto
Vágó: Craig McKay
Zene: Howard Shore

1991-ben napvilágot látott a legenda. Hannibal Lecter neve örökre és visszafordíthatatlanul egybefonódott Anthony Hopkins-szal. Mikor megjelent az eredetileg csak "The Silence of The Lambs" című film, óriási sikereket aratott. Ezt kijelenteni azonban sokkal egyszerűbb, mint megmagyarázni: ez tipikusan az a fajta film, amit meg kell tapasztalni. Mindig nehéz az ilyen klasszikusokról beszélni, mert a Nagyérdemű Közönség egy rossz szó láttán is gond nélkül vonul fáklyákkal a házam elé, így igyekszem finoman megközelíteni az alkotást. Elöljáróban annyit a film érdemeit illetően, hogy 5 Oscar-díjat -, 2 BAFTA-díjat - és egy Golden Globe-díjat nyert, valamint bezsebelte az 1991-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezői díját is.

De milyen filmről is beszélünk? Azon kívül, hogy szerintem az egyik legkötelezőbb klasszikus, egy kőkemény thriller-t kapunk. A film az első pillanattól az utolsóig padlógázzal támadja minden érzékszervünket kép-, illetve hanghatásokkal. A történet szerint Clarice Starling az FBI-nál gyakornokoskodik mikoris felkéri a főnöke, hogy menjen el egy szigorúan őrzött intézetbe, hogy talán minden idők legelvetemültebb pszichopatájával beszélgessen annak reményében, hátha tud segíteni elkapni a jelenleg szabadon garázdálkodó -az újságok által csak egyszerűen Buffalo Bill-nek keresztelt- sorozatgyilkost. Clarice nőiessége a kulcs az egészben, ugyanis Hannibal Lecter nem egyszerű pszichopata: pszichológus volt és intelligenciája messze meghaladja azokét, akik igyekszenek teszteket végeztetni vele. Jodie Foster remek választás volt Clarice szerepére, tökéletesen játssza a kemény és kiváncsi, de nehéz múlttal rendelkező nőt, aki ki van téve a főnöke, az intézmény vezetője és végül, de nem utolsó sorban Hannibal intrikáinak. Számunkra eleinte indokolatlanul vág bele a nyomozásba, de végül tisztázódik minden és megértjük, hogy miért is olyan fontos neki, hogy az emberek megnyúzásával foglalatoskodó Buffalo Bill-t rács mögé zárja.

Sir Anthony Hopkins élete szerepét kapta meg, mikor elvállalta Hannibal szerepét. Egyszerűen annyira passzol erre a szerepre, hogy az ember első pillanattól tudja, hogy senki nem tudná mégegyszer ezt így eljátszani, de még csak hasonlóan sem. Az ember azon kapja magát, hogy Hannibal minden szavát epekedve figyeli és minden kis mozzanatában a fenyegetést keresi: olyan aura lengi körül az emberünket, hogy szinte elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a valóságban Hopkins nem ugyanilyen. Hozzátenném, hogy ez a készítők érdeme is részben. És teszem fel a kérdést: hol láttatok valaha olyat, hogy mi magunk is tartunk egy karaktertől, pedig ténylegesen sosem láttuk akcióban? De tényleg, a film majdnem végéig Hannibal szinte semmit sem csinál azon kívül, hogy beszél és mi mégis képesek vagyunk tartani tőle. Halljuk-halljuk, hogy miket tett, meg hogy mikre képes, de ténylegesen semmit sem láttunk belőle. Ezt nevezem zsenialitásnak filmkészítés terén, nem pedig a "csúcs high-tech" animációkat. (Hozzátenném, hogy azokkal sincs feltétlenül problémám, amíg van valami mögötte... de ezt majd egy másik témában.)

Ha eddig nem esett volna le a leírtak alapján, akkor most elmondom: egy kőkemény minimum 16-os karikás nyomozós-krimis-thrilleres filmről beszélünk, ami néha igen megdöbbentő képsorokat tár elénk (azért nem Fűrészes magasságokat kell elképzelni), és több, mint naturalista. Mondhatnám, hogy levon az értékből az esetleges káromkodás vagy felesleges undorkeltés, de úgy gondolom, hogy ez így kerek. Az atmoszféra egyszerűen zseniális, ahogy a párbeszédekre sem lehet panasz. A történet tökéletesen fel van építve, lépésről lépésre kerülünk közelebb a megoldáshoz, de mégis látjuk az elkövető személyét, így ténylegesen tudunk drukkolni Clarice-nek vagy épp izgulni érte. Külön kiemelném, hogy Hannibal csak annak fejében válaszol Clarice kérdéseire, amennyiben ő is válaszol az övéire, így kérdésről kérdésre közelebb kerül Buffalo megtalálásához, de ahhoz is, hogy kiadja az életének titkos pillanatait egy gyilkos zseninek. Izgalom, cselszövés, fejtörő elmejátékok és rengeteg naturalista pillanat: ezt kapja az, aki nekiül megnézni. Bátran merem ajánlani, ugyanis mai napig tökéletesen megállja a helyét és bár a mai világban nem számít olyan brutálisnak, de a megrázó képsorokra készülni kell. Ha ezek nem zavarnak? Már neki is lehet ülni. Ha nem láttátok azért, ha meg igen, akkor azért, hogy felelevenítsétek!

Szerző: Santiago

Értékelnek a szerkesztők:

Streky: 8,5 

Xenomorph: 9

Santiago: 9,5

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.