Hetedik (1995) - színes, amerikai krimi,
122 perc

Rendező: David Fincher
Forgatókönyvíró: Andrew Kevin Walker
Operatőr: Darius Khondji
Vágó: Richard Francis-Bruce
Zeneszerző: Howard Shore

A filmezés egyik leghanyagoltabb műfaja mostanság, a krimi. Azokban az időkben, ahol egy filmet elvisz a hátán néhány szuper effekt, vagy akár egy jól eltalált muzsika, ez a műfaj nem tud csillogni. A kriminológiával foglalkozó filmek fő ereje a komplexitás, a dráma, illetve a jó fordulatok és a történetből fakadó izgalom. Aztán ezeket jó rendezői kvalitással lehet fűszerezni. Itt-ott egy kis misztika, vallás, avagy politika. 1995-ben egy - a szavaimra - remek precedens jelent meg a vásznakon. Morgan Freeman, Brad Pitt, és Kevin Spacey triója alkotta meg minden idők egyik, hanem a legjobb krimijét, a Hetediket.

Őszintén bevallom, hogy ez a film abszolút kettős érzést keltett bennem a megnézése előtt. Nem vagyok túl nagy Pitt és krimi rajongó, azonban Freeman és Specay a kedvenceim táborát erősítik. A film alaptörténete szokásos krimi, egy kicsit megspékelve. A fiatal nyomozó, David Mills (Brad Pitt) New York-ba utazik, hogy a rutinosabb William Somerset (Morgan Freeman) nyomozó oldalához szegődjön. Egyszerű rutingyilkossággal van dolguk, legalábbis ezt hiszik. Majd kiderül, a gyilkos 7 tettet akar elkövetni, s mindet a 7 főbűn nevében. A racionális krimi, és a spirituális vallás kettőséből olyan egyveleget kap az ember, mely lélegzetelállítóan izgalmas, és mesteri. A történet remek, azonban a kivitelezés még egy szinttel feljebb áll. Howard Shore zenéje remek, a krimik közül kimagaslóan jó, a rendezés pedig mindent visz... A tökéletes ütemű vágáson pedig még jobban kiélesedik a film másik fő ereje, a páratlan színészi játék. Ahogyan már említettem, nem vagyok Brad Pitt rajongó. Mindig is egysíkú színésznek tartottam, a szépfiúnak, aki bár közepesnél se nem rosszabb, se nem jobb. Azonban közel 20 évvel ezelőtt ez az úriember olyat rakott le az "asztalra", hogy méltó párja lehetett Morgan Freeman-nek. Freeman hozza a tőle megszokott zseniális játékot, s bár ők töltik ki a film farkasrészét, nem ez a páros volt a legnagyobb hatással rám... A John Doe-t alakító Kevin Spacey, a sorozatgyilkos, aki olyan karizma mögé bújik, amit eddig krimiben, s talán filmtörténelemben nem tapasztalhattunk. Simán dokumentumfilm szintet hoz az úr. Pont ilyennek képzelek el egy pszichopata gyilkost. Azt hiszem, amit idáig felsoroltam, elég érv arra, hogy az ember megnézze ezt az alkotást.

Ahogyan tőlem megszokhattátok, a második bekezdésemben, avagy második tagolásomnál szoktam leírni a film negatív tulajdonságait. No most erősen vakarom a fejem. Alkothatnék koncepciós negatívumokat, hogy talán volt 5-10 perc felesleges rész összesen, vagy mondhatnám, hogy a képi világ teljesen egyszerű. De 1995, ráadásul nem kívánja a csili-vilit. A legnagyobb negatívum - ami valószínűleg csak a rajongói oldalamat bántja -, az Spacey kevés szerepeltetése. Sajnos ritkábban tűnik fel a képen, mint kéne. Egy ilyen színész, egy ilyen karaktert játszva katartikus élmény. Nem tudom kritizálni ezt a filmet. Mindenkinek csak ajánlani tudom, ugyanis ki merem jelenteni, hogy az idők legjobb krimijét fogja megnézni, zseniális történetvezetéssel, majd egy hihetetlen fináléval. Nyomozásra fel!

Szerző: Streky

Értékelnek a szerkesztők:

Streky: 9

Xenomorph:

Santiago:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.