Mama (2012) - színes, spanyol-kanadai horror,
100 perc

Rendező: Andres Muschietti
Forgatókönyvíró: Neil Cross, Andres Muschietti
Producer: J. Miles Dale
Operatőr: Antonio Riestra
Vágó: Michele Conroy
Zeneszerző: Fernando Velázquez

Hosszú szünet után újra kritikával jelentkezik a PhilmExpo! Ezen cikk bevezetésében leírom, miért is kellett majd két hónapot várnotok, hogy újra hallassunk magunkról. Ugyebár az Expo egy nonprofit vállalkozás, melyet 3 szerkesztő működtet szabadidejében, igyekezve minél aktívabban, és színvonalasabban üzemeltetni azt. Az utóbbi időkben rengeteg dolog segítette inaktivitásunkat. Elsősorban a munka. Kis csapatunk ugyanis kapott egy ajánlatot, egy nagyobb volumenű - de nem kifejezetten filmekkel foglalkozó - webes magazintól, hogy magukba szippantanák az Expo-t, s mi anyagi juttatás ellenében ott dolgozhatnánk, PhilmExpo címszó alatt. Bevallom, gondolkodóba estünk mindhárman. Az első lendület, és látásmód - miszerint ez kiugrási lehetőség lenne blogunknak - hamar alábbhagyott, megkopott. Nem minden arany... Tartja a mondás. Később kiderült, a szabadságunkat szinte teljesen elvennék, és nem ilyen formájú cikkeket vártak el. Nos... Mi az Expo-nál szubjektív kritikákat írunk, objektív látásmóddal megfűszerezve. Néhol már közelebb áll az élménybeszámolóhoz, s ettől lesz más, mint webes társai. De úgy gondolom, itt az idő, hogy újra vágtassunk! Lépjünk hát az útra egy újabb kritikával: Mama!

Az utóbbi időkben rákaptam a horrorokra. Láthattátok személyes horrorlistámat, illetve nem is egy horror kritika került már ki az oldalra. Nemrégiben górcső alá került a Sinister, melyet az előzetesek alapján a horror megmentőjének tituláltunk, majd hatalmas lebőgést hozott az alkotás. A Sinister porának leülését követően kaptuk meg a Mama első bemutatóit. Őszintén szólva a trailer-ek hasonlítottak a már említett filméhez, kifejezetten mintha egy kaptafa lenne. Sinister kritikám végén meg is említem mai alanyunkat, mint esetleges messiást, és most eljutottam oda, hogy megnézzem a filmet. Féltem, hogy ugyanabba a hibába fogok esni, mint előzőleg. Elhiszem a kedvcsináló alapján, hogy jó film lehet, aztán hatalmasat bukfencezek a stáblista képkockái alatt. Így hát félve ültem le a monitor elé. A mű már kapásból jól kezdődik. Szép képi világ, kellemes - nem a szó szoros értelmében véve - muzsika, és valahogy megfogó hangulat övezte az első plánokat. Remek bevezetés, egy amúgy elég jó történetbe. A férfi, aki lelövi a feleségét és üzlettársát, majd gyermekeivel nekivág a téli utaknak. Baleset, erdőben faház, ott átkozott szellem, apuka meghal, gyermekek a szellemmel. Közben apu tesója keresi az unokahúgait, akiket megtalálva örökbe fogad, és ennek a szellem természetesen nem örül. Nagyjából ennyi lenne a történet. Nem rossz, bár nem is csontig hatoló eredetiségről beszélünk. Ami pozitívum, az a történet - bár ez haloványan -, a vizuális hatások, a hangeffektek (ez külön dicséretet érdemel), és nagyjából a színészi játék is. Kezdjük az elején...

A képi világ megdöbbentően jó. Jók a színek, jók az effektek, remek operatőri munka és vágás. Tetszenek a dinamikus képváltások, a fény-árny játék, na meg megdöbbentően jó a ritmusérzék a filmben. Tény, hogy a CGI lehetett volna erősebb is, de mivel Mama-t szinte csak a sötétben látjuk, így alig észrevehetőek a kisebb hibák. A történet szintén jó, nem túl klisés, sőt egész jó fordulatok is vannak benne. Egy kicsit néhol olyan érzése van az embernek, hogy összekopiztak jó néhány horror klasszikust (Ideglelés, Átok, Shutter, Paranormal Activity), majd összevágták, és ideadták nekünk. A zene szintén jó, nem túl rámenős, nem tolakodó, de nem is kifejezetten emlékezetes. A színészi játék talán a legvegyesebb, mégis legkiemelkedőbb. A főszerepben 4 személy található, a két pótszülő, és a két gyermek. Az Annabel-t alakító Jessica Chastian (Zero Dark Thirty, Élet fája) elég vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Nem túl kiemelkedő az alakítása, és a filmben egyszer csak csettintésre kialakuló bizonyításvágya - ami az anyaszerepet jelenti - megmagyarázhatatlan, és elég bénán néz ki. A párját, azaz a Lucas-t megformáló Nikolaj Coster-Waldau (Feledés, Trónok harca) már sokkal hitelesebb volt. Jól játszott, meggyőző és hihető volt a filmben, habár nem túl sokat szerepelt abban. De aki a pálmát igazán vitte, az a két kislány. A Victoria-t és Lilly-t hozó két lány, Megan Charpantier, és Isabelle Nélisse remekül játszott. Hihetetlen átütő játékot láthat tőlük a néző. A kisebbik lány szó szerint félelmetes, és az utóbbi évek legjobb gyermekalakítását láthattam talán. Pont elég. Nem túl sok, nem túl kevés. Zseniális volt látni. És egy kis érdekesség, hogy a filmben Mama-t alakító ÚRIEMBER (igen, férfiról beszélünk)  ugyanaz a férfi, aki a REC című spanyol horror végén található aszott testű női zombit (Left 4 Dead 2 - Witch) alakítja. Hát nem vicces?

A film ráadásul tartogatja a jó öreg scary maze-eket (bevillanó, megijesztő hatású elemek), és a klasszikus horror elemeket. Sötét-világos, hirtelen megjelenő objektumok, zenével felvezetett cselekmények, hatás és feszültségfokozás, és pszichoelemek. A film nem olyan eseménydús mint mondjuk a Silent Hill, de közel olyan fotelba tapasztó hangulattal dolgozik, mint mondjuk az Ideglelés. Egy pillanatig sem unjuk meg, érdekel mi történik az adott kép után. És így belegondolva ez nagyrészt a két kislány miatt van. Összességében tehát ha a Mama nem is a horror műfajának megmentője, jobb mint sok-sok elődje, beleértve a Sinistert, vagy mondjuk a Rítust. Élmény volt nézni, s bár nem a legjobb horror amit eddig láttam, kellemes 100 perccel ajándékozott meg, és végre nem kellett csalódnom egy ilyen stílusú filmben! 

Szerző: Streky

Értékelnek a szerkesztők:

Streky: 7

Xenomorph:

Santiago:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.