Holtak naplója (2007) - színes, amerikai horror, 95 perc

Rendező: George A. Romero
Forgatókönyvíró: George A. Romero
Zeneszerző: Norman Orenstein
Operatőr: Adam Swica
Producer: Sam Englebardt, Peter Grunwald
Vágó: Michael Doherty

Szerintem a világon semelyik másik műfajban nem készül annyi trash film, mint a horrorban. Számtalan még általam eddig ismeretlen, nagyon lehúzott horrorral ismerkedem meg én is nap, mint nap és mindig meglepődöm, hogy ezeknél mit vártak a rendezők? Sikert? Mégis, tény és való, hogy mai napig tudatosan készítenek igazi trash-horrorokat, amik bár nem moziban aratnak kasszasikert, de egy bizonyos nézőréteghez eljutnak és azok szeretik is. Talán mindenki találkozott már olyan rossz filmmel, ami "annyira sz*r, hogy már jó", legyen szó indokolatlan baltásgyilkosról vagy épp mega-giga-óriás-krokodilfejű cápával, ami hébe-hóba ping-pongizik és éppcsak repülni nem tud (MÉG!). Nem tagadom, hogy társaságban ütősek lehetnek ezek az alkotások, de nem azért, mert komolyan vesszük őket, sokkal inkább a szánalom okozta nevetés miatt.

A zombi apokalipszis elmélete talán a világ legnagyobb ötlete volt, bárkinek is pattant ki a fejéből először. Nagyon közel áll a szívemhez ez a műfaj, hiszen akármennyire is lerágott csont már az egész, mégis folyamatosan továbbgondolják és néhány igazi gyöngyszem is napvilágot látott már, legyen szó filmekről vagy videójátékokról egyaránt. Éppen ezért értetlenül állok Romero, a klasszikus Holtak hajnala rendezőjének ezen filmje előtt, ugyanis nem tudom eldönteni, hogy ő ezt márpedig komolyan gondolta, csak ennyire rosszul sült el vagy csak szimplán trash-horrornak szánta és akkor meg abból a kategóriából is gyenge egyszerűen? Ugyanis ez a film se nem ilyen, se nem olyan, leginkább a "semmilyen" jelzővel tudnám illetni. Előre is elnézést, ugyanis néhol kisebb-nagyobb spoilerekbe fogok futni, de ezek szükségesek érvelésemhez.

Jason (Joshua Close) egy született rendező (vagy épp operatőr), aki épp egy horrorfilmen dolgozik egy maréknyi huszonéves barátjával, valamint az idősödő Andrew-val (Scott Wentworth), amikor furcsa híreket kezdenek a rádióban bemondani bizonyos halottakról, akik visszatértek az életbe. Mivel mindenki megijed és haza akar jutni, ezért Jason is elindul felkeresni barátnőjét (Michelle Morgan), majd miután megtalálta, elindulnak egy kisbusszal hazafelé többedmagukkal. A zombitámadás azonban őket is hamar utoléri és innentől kezdve túlélésre megy a játék... Mint mindig.

A történet egy klasszikus zombi-apokalipszist hivatott bemutatni és igazából ezt mindenféle magyarázat nélkül teszi. Itt fontos is leszögezni a mai világban, hogy a fertőződés nem csak harapás útján terjed, hanem bárki bármiben meghal, az biza felkel kóricálni. A zombik a klasszikusokra hajazva irtó lassan közlekednek, ami anno remek hangulatfokozó elem volt, főleg zárt területeken. Itt azonban ez egyszerűen nem működik és mindenki, aki valaha fantáziált erről és azt gondolta, hogy a zombikat illetően könnyű lenne a túlélés, annak igaza van és ezt a film be is mutatja. Egyszerűen nem érezzük potenciális veszélyben a szereplőinket, mivel nagyjából nagyanyám a régen polírozott járókájával körbefutja a dögöket mindenféle nehézség nélkül. Régen jó volt ez az ötlet, most se lenne rossz, de nyílt tereken ez meddő próbálkozás volt és a futásra képes kollégáik sokkal hatásosabbak lettek volna.

És mit tesz a rendező, mikor erre ő maga is rájön? Így van, jönnek a horrorhülyék, akik olyan debilek, hogy csoda, hogy egymás neveit megjegyzik! Gond nélkül odamennek a simán fertőzöttnek kinéző, ám öntudatlan lényhez olyan közel, hogy csoda, hogy nem puszulnak bele a szagukba, csak azért, hogy a kamerába beszéljenek! Vagy épp a kereszténységre hivatkozva akkora bűntudatuk lesz pár zombi elütése után, hogy fejbe lővik magukat, ami a vallás alapján ugyebár instant jegy a pokolba. Na nembaj! Akkor vigyük KÓRHÁZBA a lányt, hátha a zombiinvázó közepén visszalögybölik az agyát az abszolút életképes sebészek... De aztán jön a csavar: emberünk ugyanis visszatér zombiként, pedig azelőtt lőtte fejbe magát, ami még ebben a filmben is a zombik egyértelmű halálát vonja maga után! Akkor ez most micsoda te jó Isten??

 A film egyébként a kézi kamerás műfajt hivatott erősíteni, ám ez épphogy ellenkezőjét tette. Miért? Nos először is: nincsenek kihasználva a műfaj adta előnyök, sőt, ponthogy nevetségessé tették az egészet, ugyanis bár próbáltak a szűk perspektívákkal játszani, de ezt olyan valószerűtlenül és kínosan alkalmazták, hogy a realitásérzékünk és ezáltal MINDEN félelmünk *sutty!* mehet a kukába. Nekem ez annál a jelenetnél tisztázódott, amikor a libasorban haladó emberek közé infúziós kocsival beslattyog élőhalott barátunk mindenféle gond nélkül és senki nem veszi észre az utolsó pillanatig. Nem, nem, nem és nem! Egyszerűen bántott minden momentum a filmben, ugyanis a világ leglogikátlanabb szereplői mindent megtettek annak érdekében, hogy ez márpedig egy sz*r legyen. Kérdem én: ha pont félúton álltok egy zombi és egy fémcső között, akkor az az első dolgotok, hogy odakocogtok a lényhez, a lehető leglányosabban meglökitek, majd visszakocogtok a csőért, hogy aztán ismét visszatérjetek és agyonverjétek? Nem? Na, üdv a józanul gondolkodók sorában. Nekem kínos ez az egész komolyan mondom.

Mégis a film javára legyen mondva, hogy próbálkozott. Változatos helyszíneken szembesülhetünk az invázió nyomaival: kórháztól az Amish megyéig mindenfelé járkálunk majd. De valahogy nincs olyan helyszín, ahol nem sütnek el valami akkor gyökérséget, amitől ne fogná minden brokkolinál okosabb ember a fejét, hogy "ezt most miért kellett???". Viszont a legeslegnagyobb probléma az egésszel az volt, hogy a főszereplő srác, aki kamerázik, olyannyira komolyan vette munkáját, hogy a kisujját nem mozdítja barátai megmentése érdekében, inkább végignézi fél méterről a jelenetet és reméli a legjobbakat. Már én akartam agyonverni 20 perc után, de úgy tűnik, hogy ez az egész fertőző, ugyanis miután bekerül egy második kamera is a játékba és valakinek azt is vinnie kell (mert mér ne kéne 15 kilós kamerát hordoznod a válladon folyamatosan?), az is átveszi az előbb említett viselkedésmódot. A kínos az egészben, hogy ezt a filmben is észreveszik és önreflektálnak is a helyzetre, többször elhangzik az, hogy "tedd már le azt a rohadt kamerát", mégse történik semmi. Hiába hagyták ezt benne tudatosan, attól még baromság marad.

Mindezek fejében kapunk még egy tanulságot (amit mondjuk pont nem egy zombihorrorban keresnék), amit úgy erőszakolnak le a torkunkon, hogy csoda, ha kapunk tőle levegőt. Mindettől függetlenül jópofa volt a zombik kinézete, meg nekem bejön ez a "lassan járj, tovább érsz" téma, mindössze rosszul volt minden kihasználva ebben a filmben és a totális harakirit a raktárban viszi be magának a film, amikor is vagy 40 állig felfegyverzett emberből senki nem segít az embernek, de a kamera viszont két szögből is veszi egy méterről az eseményeket. Érződött valahol a próbálkozás, de semmi nem jött át belőle és inkább fordítva sült el mindegyik. Szomorú, ugyanis a Port.hu-n a nézők 7 körüli pontra értékelték a filmet. Mik történnek már ezen a világon komolyan mondom...

Fogj egy remek alapkoncepciót, spékeld meg a horrorhülyékkel, adj hozzá egy kis katasztrófálisan rossz helyzetkezelést, szórd meg veszélytelen zombikkal (akik átlagembert az életben nem kapnának el) és voilá! Kész is a Diary of the Dead.

Szerző: Santiago

Értékelnek a szerkesztők:

Santiago: 2

Streky:

Xenomorph: 2

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.